Déli Kárpátok túraleírás, 2014 nyár
A 2013 as jól sikerült Északi Kárpátok biciklitúra után 2014 nyarán régi kórustársammal, Takács Balázzsal indultunk 6 napra bicajozni.
Részben a 2 évvel ezelőtti, 2012 es túra útvonalát jártuk be, de fordított irányban. Sepsibükkszádról indultunk, északról dél felé keltünk át a Transfogaras úton, keletről nyugatra haladtunk a Lotru völgyében, végül Saliste-n keresztül Szeben és Szentágota érintésével tértünk vissza Sepsibükkszádra.
Előzmények
Balázzsal az utolsó napokban sikerült nyélbe ütni a túrát. Álláskeresés közben, az évi rendes csapatos túrája előtt épp jól jött egy kis (nagy) hegyi kirándulás. Örültem, hogy együtt megyünk, tudtam, hogy nagy bicajos, és egyébként is sportember (frizbi). Az előzetes egyeztetéseken Skype-on megnyugtattam, hogy noha a "sportos" túrát szeretem, de ne aggódjon. Kár volt féltenem, jobban nyomta nálam! A nagyobb hágókon kivétel nélkül én lógattam a nyelvem hátul, az emelkedő hosszától függően kisebb-nagyobb lemaradással...
A bicajomat a 2013 nyári út után hazahoztam, arra gondolván, hátha összerakom és itthon is használom. Erre persze ismét nem került sor, így a szétszerelést ismét megúsztam. A családi cuccok és saját drótszamaram mellé bepakolni Balázs bicaját kellemes kihívás volt. Kedves feleségem tamáskodott is, amikor megtudta, hogy két bicajt viszünk, de végül olyan lazán voltunk, hogy a csomagok felett még ki is láttam hátrafelé. (Todo képek / animgif?)
A gépen a tavalyi úthoz képest csak annyi változott, hogy a nyerget egy leheletnyit vékonyabbra cseréltem. Ez nem dörzsölte ki a combom, viszont pár nap után mintha jobban fájt volna az ülepem rajta. Valamit valamiért... Ennél fontosabb lett volna a gumiköpenyeket lecserélni, amit viszont elmulasztottam (ennek sajnálatos következménye lett pénteken).
Mivel péntek-szombaton autóztunk haza, és hétfő reggel már érkezett Balázs a Corona IC-vel, túra előtti próbaútat idén nem tettem. A finombeállítások az első, "amúgyis laza" napra maradtak.
Hétfő: Bükszád - Barót - Rákos - Kőhalom - Cincu - Somartin - Cartisoara elágazás
Az első napra a cél az volt, hogy Sepsibükszádról a Transfogarasi út északi végéhez minél közelebb jussunk. Balázsnak nehéz volt ez a napja, a hálókocsiban nem 100%-os az alvás, de szuperül helytállt. Az útvonalat úgy terveztem, hogy a nagyobb, forgalmasabb utakat elkerüljem, de aszfalton haladhassunk.
Fél 11-kor indultunk útnak. Mikóújfalu szélén kereszteztük a Brassó - Csíkszereda vasútvonalat, és a sorompó épp le volt engedve. Amíg a vonatra vártunk, keményebbre fújtuk Balázs kerekeit. A Hatod-hágóra kapaszkodva majd onnan ereszkedve időnként megálltunk beállítani a váltókat. Az első pihenőt Barótón tartottuk délben.
Ágostonfalva - Rákos között az Olt-szorosban már ismerős voltam. Most kicsit előbb kanyarodtunk le az Ágostonfalvából kivezető útról, mint két éve, így a sínek mellett 200 métert tolva jutottunk el a vasúti hídhoz.
A híd után a folyó túlpartján az Olt szintjében vezetett, jó minőségű murvás úton gurultunk be Rákosra. Nem álltunk meg, egyenesen folytattuk tovább Homoród felé.
Rákos felől érkezve csupán 1.5 km-t kellett a forgalmas E60-ason mennünk, utána ismét csendes úton folytattuk. Homoródra negyed három körül értünk. Az erődtemplommal szemben nagyon szép park / játszótér van, kis pavilonokkal. Hazatelefonáltam, uzsonnáztunk, számolgattuk, hogy haladunk, találgattuk, meddig jutunk ma.
A pihenő után elgurultunk Kőhalom (Rupea) vára alatt (alulról megcsodáltuk), kereszteztük a forgalmas E60-as utat, majd kis csöndes utakon haladtunk a dombságon keresztül.
Jibert falu határában Balázs után eredt egy ugatós kutya, ő pedig akkorát fékezett, hogy az árokba borult.
A kutya, kihasználva a zűrzavart felszívódott.
Szerencsére se Balázsnak, se a bicajnak nem lett komoly baja.
Csöndes, néha lehangoló képet mutató faluk következtek. Központjaikban a dicsőbb múlt emlékeivel: impozáns erődtemplomokkal, omladozó kúriákkal, felhagyott fürdőkkel. Úgy látszott, hogy a forgalmas utakkal együtt a fejlődés is elkerüli a környéket. Rodbav és Baile Rodbav után az aszfaltút Voila felé folytatódik.
Cincu (Nagysink) felé egy rövidebb murvás út vezet, mi ezt választottuk és rögtön az elején kipróbáltam, hogy a telefonom mennyire ütésálló. A murvás út végéről megpillantottuk a szép templomot. A főtéren ettünk ittunk, szusszantunk majd továbbhaladtunk Bruiu-n és Somartin-en keresztül.
Közel voltunk már a dombság pereméhez, amikor egy út melletti elhagyatott tanyáról 4-5 ugatós kutyát pillantottunk meg. Balázs -- nem tudom mennyire komolyan -- felvetette a rendezett visszavonulás lehetőségét, de végül úgy határoztunk, hogy továbbmegyünk. Tanulva a néhány órával ezelőtti "esetből" leszálltunk a bicajokról.
Én még apósom tanácsát felidézve egy nagy lombos faágat is kerítettem, hogy azt egyik kezemmel húzva haladjunk el a kutyák "birtoka" előtt. Izgalmamban sajnos elfelejtettem megkérni Balázst, hogy dokumentálja ahogy vonulunk, tolva a bicajokat, én húzva a lombos fát, hátul meg az ugatós kutyák. Pedig nagyon jól nézhettünk ki...
Hogy a tolás vagy a lombos fa segített, esetleg a kutyák voltak szelídebbek, az teljes bizonyossággal nem derült ki, de megúsztuk baj nélkül.
Végre, 8 órakor, az utolsó kapaszkodó után felértünk az utolsó domb tetejére és megpillantottuk a Hegyeket!
Hamar legurultunk az Olt völgyébe és a Cartisora alatti elágazásnál, a Castel 2000 motel-ben vettünk ki szobát. A bicajok is kaptak szállást egy lépcső alatt. Elfogadható vacsorát ettünk, és megtanultam, hogy románul "vörog nota dö pláná"-t kell mondani, ha kérem a számlát.
146 km táv, kb. 1000m szintemelkedés (cycleroute 1300 - korrekció) TODO: link magyarázatra
Kedd: Cartisora - Balea tó - Capra hotel - Vidraru tározó jobb partja - Hotel Posada Vidraru
Reggel negyed kilenckor indultunk el a motelből. Cartisora-ban bevásároltunk, majd nekivágtunk a Transfogaras útnak. Lógott az eső lába, az első órákban semmi sem látszódott az előttünk álló hegyekből. Balázs előrement (vagy másképp fogalmazva én lemaradtam).
Az első hajtűkanyarok egyikénél egy asztalkánál álltam meg reggelizni 10 órakor. Balázs egy kanyarral feljebb állt meg enni, evés után ott értem utól.
Lassan tisztult az idő, úgy tűnt, hogy megúszhatjuk az esőt. Kb. félúton, ahol a turistaút indul a vízeséshez, és a kirakodóvásárt tartják a parkolónál szusszantunk egy rövidet (kaja és vízvételi lehetőség).
A gleccservölgyet elérve kicsit hosszabban pihentünk. Filmesek is voltak az úton, egy kamerás kocsival üldöztek fel-le egy motort fáradhatatlanul. Később egy helikopter is csatlakozott hozzájuk, de ezt már fentebbről láttuk.
Balázs még éppen felért az alagúthoz az eső előtt, én egy negyedórával lemaradva épp elkaptam az első cseppeket. Egy óra volt, és teljesen ködbe veszett minden.
Az alagút előtt hatalmas forgalom volt, és itt is nagy kirakodóvásár mindenféle limlommal, helyi finomságokkal és víz (üdítő) vételi lehetőséggel.
Az alagútban jobb oldalt van egy keskeny járda, óvatosan át lehet rajta gurulni.
Reménykedtem, hogy a hegy túloldalán talán nem esik, de nem így volt. A déli oldalon még rosszabb volt a helyzet. Hatalmas eső volt, jól eláztattam mindenem (esőnadrágot nem húztam fel, cipőn hiába volt nejlon, nadrág híján bokámnál befolyt a víz) mire leértünk a Capra hotelhez. Itt meg is álltunk ebédelni, átöltözni és megvárni, hátha eláll az eső.
Sajnos hiába vártunk, az eső csak lassan csendesedett. Végül 4 óra körül beöltöztünk és nekivágtunk a további gurulásnak. Az eső lassan tovább csendesedett, és mire elértünk a Vidraru tó északi csücskéhez, el is állt.
A tározó bal partján vezet a Transfogaras út, de nagy kerülők és kisebb emelkedők is vannak benne (a tározó egy vízzel töltött meredek völgy, és a becsatlakozó völgyeket az út kerülgeti). A jobb parton is van egy út, ami nem aszfaltos, de rövidebb és kevésbé hullámzó (térkép szerint). Már két éve tervbe vettem, hogy ezt az utat egyszer felderítem. Emellett szólt az is, hogy eredetileg nem is akartam a tározó gátjáig elmenni, hanem a jobb parti útról előbb lekanyarodva átvágni a hegyeken, elérni a Topolog folyó völgyét, majd Perisani-n keresztül a 703M en legurulva elérni az Olt folyót.
Szóval a jobb parti úton indultunk. Hamarosan kiderült hogy nagyon komoly eső esett itt is, az úton hatalmas tócsák voltak, a hegyoldalakról látványos vízesésekben folyt le az esővíz. Az ázott úton a pocsolyákat kerülgetve lassacskán haladtunk. Kiderült, hogy bár komoly emelkedő nincs az úton, de 5-10 méteres szintkülönbségekből megszámlálhatatlanul sok van. Az ázott úton lendületet sem lehetett gyűjteni a lejtőkön a következő kis emelkedőkre. Ezeket a körülményeket figyelembe véve nem volt ideális választás a jobb parti út, de végigmentünk rajta.
Mire a Topologhoz átvezető út elágazásához (todo kép) értünk, az idő jócskán eltelt, fél hét volt. Az már szóba se jöhetett hogy megkockáztassuk az átkelést. Legurultunk a gátig, majd kis keresgélés után a gáttól 2km re lévő (az aszfaltúton) Posada hotelben vettünk ki szobát.
Az étterem jó volt, de furcsa módon a háromcsillagos szállóban (150 ron, kb 10000 huf kétágyas szoba egy napra) nem tudtak adni se egy hősugárzót se egy hajszárítót, hogy pár cuccot megszáríthassunk. Maradt a lámpákra, TV-re hűtő rácsára (melegedő fogyasztók) pakolás...
81 km táv, kb. 2500 m szintemelkedés
Szerda: Hotel Posada Vidraru - Topolog - Szandálszaggató - Mlaceni - Perisani - hegyomlások - Perisani - Titesti - Copaceni - Brezoi
Reggel kényelmesen összeszedelőzködtünk, ettünk a maradék kajákból, számbavettük, hogy az első településig kitart-e az étel-italunk, majd fél kilenckor elindultunk. A tározó gátjáig visszagurultunk az aszfalton, utána az előző nap már megjárt alagúton és murvás úton kapaszkodva elértük a már ismerős útelágazást, és rátértünk a Topologhoz vezető útra.
Hamarosan egy nagy favágó autó állta utunkat, ami egy vihar vagy eső miatt kidőlt nagy fát próbált eltakarítani a hegyoldalban vezetett útról. A fa nekünk nem lett volna akadály, de a darusautó mellett már nem fértünk el, így egy kis kényszerpihenőt tartottunk. Szerencsére a daruskocsi nemsokára alkalmasabb pozícióba mozgatta magát, és közben mi átfértünk mellette.
Jött egy kis hullámvasút, egy kutyás rét (szedtünk köveket, de nem volt rájuk szükség), egy kis eltévedés (de GPS-el nagyon nem lehet eltévedni), és fél tizenegyre elértük a vízválasztót, ahonnan a patakok már a Topolog völgyébe folynak.
A gurulás eleje meredek volt, majd lankásabb, biciklissel jelölt útvonal következett. 11:30-ra elértük a folyóvá duzzadt Topolog ot, kb. 700m-en.
Innen - az eredeti tervem szerint - folyással szembe indultunk, hogy a Google map szerinti legrövidebb úton átkeljünk a következő hegyláncon és leguruljunk az Olt-szoroshoz.
A Topolog mellett haladó út nincs ugyan leaszfaltozva, de jól járható volt még a nagy esők után is. Egy komoly villanyvezeték is megy a völgyben, sütögetőhelyet és ökröket is láttunk. Szóval csak félig voltunk az Isten háta mögött. Az út enyhén emelkedett, és hamar túlmentünk azon a ponton, ahol balra lekanyarodva kereszteznünk kellett volna a Topologot.
A Google maps annyit mutatott, hogy egy út keresztezi a folyót, felkapaszkodik a szemközti hegyoldalon és eléri Mlaceni-t. Mikor egyértelművé vált, hogy túlmentünk, a GPS-t figyelve visszagurultunk, és teljes bizonyossággal azonosítottuk a helyet, ahol az átkelést jelezte a térkép. A túloldalon kivehető volt egy lépcső meredekségű traktorcsapás, de hídnak nyoma sem volt. Vagy az árvíz elvitte, vagy itt csak gázló van, ami esetleg kis víznél használható, most viszont ökörségnek tűnt volna átgázolni a vízben ... .
Nézelődés közben egy favágó (?) sétált hozzánk. Közös nyelvet ugyan nem beszéltünk, de azt világossá tudtuk tenni, hogy végeredményben Brezoi-ba szeretnénk átverekedni magunkat. A válaszát persze nem értettük, de az egyértelmű volt, hogy az átkelésről és a túlparti útról le akar beszélni minket, és vissza akar küldeni a Topolog mentén, hogy Salatrucu felé kerülve, majd a 7D-n át jussunk a 703M re.
Kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy inkább felfele keressünk hidat, és próbálkozzunk meg a térkép által legrövidebbnek mutatott traktorcsapással. Később rájöttem, hogy jobb lett volna a favágóra hallgatni.
A folyás mentén fölfelé hamarosan találtunk hidat, azon átkelve valami kertek alatt a folyóparton egyensúlyozva, szamarakkal egyezkedve elértük a favágó pozícióját a túlparton. Ezekkel a manőverekkel eltelt majd egy óra, ezután következett a tolás, majd cipelés.
Kb. 300 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk így.
A 2012-es Retyezáti átkeléshez hasonló élmény volt, csak míg ott száraz úton, nap elején cipeltünk, itt a nedves úton, de rekkenő melegben, fél nap murvázás után tettük ezt.
Balázs elszakította az elszakíthatatlan szandálját, jó párszor bokáig léptünk a sárba, nullára csökkent a harci kedvünk...
Háromra értük el az aszfaltot Mlaceni-ben.
Az első boltban tápoltunk, majd boldogan gurultunk tovább. Sajnos örömünk nem tartott soká, egyre nagyobb hegyomlások zárták el az Olt felé vezető 703M-et.
Az elsőnél még vigyorogtunk, mivel bicajjal semmi sem akadály, a másodikat a hegyoldalba mászva kikerültük, de a harmadiknál hosszas gondolkodás után a visszafordulás mellett döntöttünk. Utólag visszatekintve, lehet hogy jobb lett volna átgázolni, a túlparton kikerülni az omlást, és továbbmenni. Valószínúleg ettől lefele nem volt több omlás, és már szinte az Olt-nál voltunk. De ott helyben mindent nem tudtunk számbavenni, és rémisztő volt elképzelni, hogy esetleg az igazán nehéz átkelés után mégis vissza kell fordulni...
Szóval 4-kor visszafordultunk. Ennél csüggesztőbb elményem még nem volt bicajtúrán. Vissza kellett kapaszkodni a lejtőn, az átmászott omláson visszamászni, majd egy plusz 300 méter szintemelkedésű, murvás úton kerülni Spinu és Titesti felé, hogy a 703P-n legurulva érjük el végre az Olt-ot.
Az Olt mentén a szorosban a rendkívül forgalmas 7-es út vezet. Nem tilos, de roppan kellemetlen rajta biciklizni, hatalmas a teherautóforgalom, alig van padka. Eredetileg ezt a szakaszt úgy terveztem, hogy a 703M-ről balra térve Draganesti-ig kis utacskán mentünk volna, és onnét valami átjárást kerestünk volna Golotreni felé,a bal parton maradva, így elkerülve a 7-est.
De mivel a tervezett helyett a 703P-n értük el az utat, a tervet megváltoztattam. Nem mentünk vissza a Draganesti felé vezető elágazáshoz, hanem rögtön az Olt jobb partjára tértünk és a kolostornál (Schitul Cornet) lekanyarodtunk a folyóparton vezetett murvás útra.
Calinesti-ig el tudtunk jutni a 7-es elkerülésével, de ott a 7-esre szorultunk. Menetiránnyal szemben toltuk a bicajt, ha kamion jött megálltunk és lehúzódtunk a mellvéd közeibe. Lassan átértünk a Calinesti és Proieni közötti igazán szűk részen. A 7-es mellett itt már volt egy mezei út, de sajnos víz alatt volt, így az utolsó kilométert is tolva tettük meg a vasúti hídig.
A hídon kényelmesen átkeltünk a bal partra, és remek töltésen gurultunk be a Golotreni-i állomásra, onnan a felhagyott vasúti hídon visszatértünk a jobb partra, Brezoi-ba ahol végre elértük a 7A-t fél nyolckor.
Kis kérdezősködés után Brezoi nyugati szélén remek szállásra leltünk a "Vultureasa" panzióban (Pensiunea Vultureasa). Az út addigi legfinomabb vacsoráját kaptuk, amire már nagyon ki voltunk éhezve.
Házigazdánkkal, Giorgio (? Dzsurdzsu ?) val vacsora után beszélgettünk kalandjainkról, és másnapi tervünkről, hogy a 7A-n felkapaszkodva a Transalpina utat járjuk be. Tőle tudtuk meg, hogy a 7A Voineasa felé el van árasztva, de remélhetőleg másnapra megnyitják. Az útlezárás miatt kissé aggódva hajtottuk álomra fejünket.
80km (70 + 10 a 703m út leomlása miatti kerülő), 1500m szint (cycleroute, korrekcióval)
Csütörtök: Brezoi - Voineasa - Lacul Vidra - Tartarau hágó - Dobra
Reggel házigazdánk kiderítette, hogy az utat megnyitották (román útinfo: CNADNR, http://213.177.10.50:6060/itn/default.asp )
Szedelőzködés után negyed kilenckor indultunk volna, ha nem vesszük észre hogy Balázs bicajának hátsó kereke lapos. Szerencse, hogy a szálláson kiderült, házigazdánk adott egy tál vizet, gyorsan meglett a lyuk (pici volt, víz nélkül nehéz lett volna megtalálni), megragasztottuk és kilenckor másodszor is nekiindultunk. Néhány kanyarral később még középcsapágy hibát is diagnosztizáltunk ami egyelőre kattogáson kívül más bajt szerencsére nem okozott.
Az út mellett mindenütt látszott az árvíz nyoma, sok helyen még folyt a víz az aszfalton a hegyoldalakról a Lotru folyócskába.
10 km hajtás után megálltunk bevásárolni és reggelizni ugyanannál a kisboltnál, ahol két éve Ferivel is megálltunk. Fél tizenegykor indultunk tovább, és fél egykor álltunk meg Voineasa-ban. Itt ebédeltünk, majd az aszfalton folytattuk a Vidra tározó felé.
Egyre borúsabb időben egyre meredekebbé váló úton kapaszkodtunk a "Curmatura Vidrutei" hágóra. Balázs elhúzott, én hátul tötymörögtem, még az eső is elkezdett szemerkélni. Végül negyed négyre értünk a majd 1600 méteren lévő nyeregbe.
Pihentunk, ettünk, legurultunk a tározóhoz, majd a Transalpina elágazáshoz.
Az idő elszaladt, már öt óra volt, és eléggé fáradtak voltunk, így az Urdele hágóra (2200m) mászást kihagytuk és a Tartarau hágón (1700m) át Dobra-ig való eljutást tűztük ki napi célnak.
Szerencsére az idő jobbra fordult, kellemes esti napsütésben, trikó nélkül kapaszkodtunk fel a Tartarau-ra, majd hatalmas gurulással, zivatarral versenyezve negyed kilencre értünk Dobra-ba.
Motoros túrázók segítségével a Pensiunea Silva Dobra -ban sikerült szobát kivennünk.
Vacsoráért a motorosok tanácsára a szomszéd faluba gurultunk át, ahol találtunk egy későig nyitvatartó éttermet. Kedves feleségem telefonos segítségével pacal csorbát és kapitális adag miccset és sültkolbászt ettünk.
135km, 1750m szint
Péntek: Dobra - Mag - Szeben - Szentágota
Reggel egy 500 méteres mászással indult a napunk, ki kellett kapaszkodnunk a Jina-i fennsíkra. Ezen az úton 2011 ben már jártam egyszer, akkor még nem volt leaszfaltozva, most már igen.
10 körül értünk fel, bevásároltunk, ettünk ittunk majd a forgalom nélküli, festői utacskán a "Paraul Negra" mentén legurultunk Saliste-be.
Saliste-ből az 1 es útat elkerülve akartam Szebenbe jutni, és a Mag-on és Rusciori-n keresztüli utat választottam. Nem volt jó választás, valószínű jobban megérte volna kicsit hosszabban, de végig aszfalton a Sibiel - Orlat - Poplaca úton menni.
De ennél nagyobb baj is történt, Mag "külterületén" puskalövésszerű hangra figyeltem fel, amit sajnos a hátsó gumim kiszakadása okozott. Egy negyedóráig próbálkoztam a javítással, de kár volt, nem lehetett olyan szinten helyre hozni, hogy ráülhessek a bicajra.
Az volt a baj, hogy a gumi elég régi volt, de a futófelülete (hátsó) nem volt megkopva. Ezért nem is cseréltem le. A durranás után alaposabban szemügyre véve kiderült, hogy több helyen is már elég ramaty állapotban volt az oldala, valószínűleg az elmúlt évek kiadós murvázásaitól. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy lassú földutas részen telt be a guminak a pohár. Nagyobb sebességnél egy ilyen defektből csúnya esés is lehetett volna!
Maradt a "kényszerpihenő", azaz a tolás. Kedves feleségemtől kértem segítséget, aki ügyesen kiderítette, hogy Szebenben hol van szervíz és az meddig tart nyitva. Ekkor kettő körül járt az idő, a szervíz hatig volt nyitva, és kb 10 kilométerre voltunk Szebentől. Azaz gyalogtúrával is megoldhatónak tűnt a helyzet, de azért gondolkodtunk hogy mit tehetnénk. Pár szekérrel találkoztunk, de mind szembe jött, az egy-két személyautó ami utólért minket pedig nem volt alkalmas bicajszállításra. Rusciori mellett a mező szélén dolgoztak munkások egy szimpatikus teherautóval, de sajnos nem vállalták a fuvart. Végül kicsit arréb egy portán egy alkalmatos furgont láttam, és a gazdája, aki kitűnően beszélt angolul be is vitt minket egész a szervízhez. Ráadásul a pénzt sem fogadta el! Ezúton is köszönet neki!
Szeben belvárosában, a Calea Dumbravii 14 ben lévő remek boltban és szervízben ( http://www.sportvirus.ro/contact/ ) aztán nem csak a hátsó gumimat cseréltük le, hanem egyúttal Balázs kattogó középcsapágyát is, sőt még láncolajat is szereztem a kiázott láncainkra. Fél ötre mindennel kész is voltunk.
Szebenben már valamelyest ismerős voltam, hamar begurultunk az óvárosba és szuper vacsorát ettünk (“Transsylvanian stew”: mindent bele pörkölt kukoricakása golyó körettel), a hazugok hídjával szemközt.
Emésztés után, hat órakor nekiindultunk, hogy estig még egy kicsit faragjunk a másnapi távból. A 106 os úton száguldottunk 40 kilométert (hátszelünk is lehetett), majd jobbra letérve a vasutat követve kihagytunk egy dombot egy kis murváért cserébe. Sötétedésre értünk Szentágotába, ahol némi kérdezősködés után az Ice panzióban szálltunk meg.
120 km táv, kb. 800 m szintemelkedés.
Szombat: Szentágota - Sáros - Kőhalom - Vargyas - Barót - Bükszád
A szálláshoz járt reggeli, ami némileg ellensúlyozta az éjszakai zajos társaság által okozott kellemetlenséget. Jól bekajáltunk.
Szentágotától Nagysinkig a kis forgalmú 105 ös úton mentünk. Utána Rodbav felé nem a hétfőn kipróbált murvás úton mentünk, hanem egy kicsit hoszabb aszfalton.
Nem biztos hogy megérte, a simább felületért hosszabb úttal és kis emelkedővel fizettünk.
Sároson megálltunk egy rövidet pihenni. A "da" "nu" tábla megtekintése közben elvesztettem a fonalat, és a pihenő után rossz irányba indultunk. Akkor jöttem rá a hibára, mikor egy ismeretlen hegyre kezdtünk kapaszkodni. Sajnos Balázs már látó és hallótávolságon kívül volt, csak az erdős hegytetőn értem utól (jobban mondva ő várt meg).
A felesleges mászás mellett időt is vesztettünk, mert az út teljesen másfelé kanyarodott, így vissza kellett gurulnunk Sárosra.
A dombokon tekerve egyre nagyobb fáradtságot éreztem. Kőhalom főterén vásároltunk, hideg ebédet ettünk, kicsit visszanyertem az erőm.
Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy még egy mászást vállalunk, és az első nap bejárt Olt melletti út helyett a Vargyasi hágót megmászva megyünk Barótra.
Nemsokára újra fáradtnak éreztem magam, sőt a jobb térdem is fájni kezdett. Szerencsére idővel jól álltunk, lassuló tempóval ugyan, de végül 6 után pár perccel befutottunk Bükszádra.
Igy a 2014 es lett az első az erdélyi bicajtúrák közül, amit biciklin fejeztem be, ezt megelőzően vagy vonattal érkeztünk (2011) vagy kedves feleségem jött elém autóval (2012, 2013).
150 km táv, kb. 1000 m szintemelkedés