Radnai-havasok túraleírás, 2013 nyár

A 2012 es jól sikerült Déli Kárpátok biciklitúra után 2013 nyarán ismét egy hét biciklizést terveztem. Felhívásomra túratársnak jelentkezett Szővérfi Zoltán alias "Zolcsi", tapasztalt túrázó, hatalmas helyismerettel és román nyelvtudással is bíró teremiujfalui református lelkész. Zolcsi javaslatára a Radnai havasokat céloztuk meg.

Előzmények

A bicajt (Merida crossway trekking) a 2012 nyári út után szétszerelve hazaszállítottam Pestre, de 2013 nyaráig össze sem raktam. Igy a nyaralás előtti szétszerelést megtakarítottam. Persze, ha ezt tudtam volna, akkor haza sem kellett volna hoznom a bicajt Pestre, hanem a szét, összeszerelést és szállítást is megtakarítva apósóméknál hagyhattam volna Bükszádon...

A bicajon néhány apróbb javítást kellett elvégeznem: a 2012-es túra utolsó napján tönkrement első sárhányót másikra cseréltem, a tavalyi lánc helyett újat tettem fel (a régi láncon az egyik szem szorult, valószínűleg kissé nedvesen tettem el tavaly), és az elöregedett, "megérett" fogantyút is lecseréltem a kormányon. A túra előtt próbaképpen és bemelegítés gyanánt felhajtottam a Szent Anna tóhoz. A kerékpár kifogástalanul működött, a 470 méternyi mászást (és 15 km-es távot) 56 perc alatt tettem meg.

Mivel Zolcsi Teremiújfaluból indulhatott, és csak 4 napja volt szabad, a túra első és utolsó napját a Sepsibükkszád - Teremiújfalu út oda és vissza megtételével töltöttem. Így számomra 6 napos lett a túra (a teljes túra térképen az első nap pirossal, az utolsó nap lilával jelölt. Az utolsó napon az elsővel részben azonos útvonalat jártam be).

Hétfő: Bükszád - Barót - Vargyas - Székelykeresztúr - Gagy - Bözöd - Erdőszentgyörgy - Nyárádszereda - Teremiújfalu

Az első napra a cél az volt, hogy Sepsibükszádról Teremiújfaluba jussak, Az útvonalat úgy terveztem, hogy a nagyobb, forgalmasabb utakat elkerüljem, de aszfalton haladhassak. A tervezésben segítségemre volt Zolcsi, és a Google maps.

Hat óra után pár perccel indultam, kellemesen hűvös reggeli időben értem el Mikóújfalut, átkeltem a Hatod hágón, majd legurultam Barótra. Idáig ismerős úton haladtam, amit már bicajjal többször megjártam a 2011 es és 2012 es túrákon. Az út minősége hagy ugyan némi kívánnivalót maga után, de elfogadható. A forgalom minimális.

Barótról Vargyas felé indultam tovább. A Vargyas felé vezető út szép és kitűnő burkolatú. Vargyas előtt a tetőn hangulatos fasorban halad az út, itt megálltam reggelizni.

A "hullámvasút" folytatódott, kisebb nagyobb dombokon keresztül vitt az út. Homoródszentmárton főterén egy "nagyobb" boltban álltam meg vásárolni. Mivel nem láttam árnyékos "háttámasztós" ülőhelyet a bolt mellett, továbbáltam és néhány faluval később, Felsőboldogfalván egy kényelmes, pados, árnyékot adó buszmegállóban álltam meg ismét enni. A nap is erősen sütött már, úgyhogy evés után a napolajozást is elintéztem.

Székelykeresztúron elbambultam, és elszalasztottam a Gagyra vezető (136-os) útat. Így egy kis kitérőt tettem a város nyugati szélére, ahol fantasztikus mennyiségű cirokseprűt árultak.

Végül megtaláltam a helyes utat. A 136 oson kitűnő aszfalt és zéró forgalom volt. Gagyon megcsodáltam két ferde templomtornyot, majd balra kanyarodva a dombokon át Bözöd felé hagytam el a falut. Gagy szélén meglepetésként ért hogy az aszfalt eltűnik és elég rossz murvás út vezet tovább. Az útvonaltervezéskor felületes Google Street View használóként azt a következtetést vontam le, hogy a Google kamerás autó csak az aszfaltos utakat járta be, azaz ami a térképen kékkel jelölt útvonal, az aszfaltos.

Ez az esetek nagy részében igaz is, de nem mindig, a kamerás autó nem csak aszfalton jár! így bár nem terveztem, kb. 18 km en elég rossz murvás úton kellett Gagy és Erdőszentgyörgy között haladnom. Ráadásul egy kisebb mászás és a hozzátartozó ereszkedés is a murvás útra esett, a kapaszkodást nehezítve, az ereszkedést pedig bosszantóan lassítva. A burkolatot leszámítva az utacska remek lett volna, nem jár rajta senki, és hangulatos erdőn, mezőn keresztül vezet. És ez a legrövidebb átkelés Székelykeresztúr és Erdőszentgyörgy között. Bosszankodás közben nem számoltam az eléhezéssel, egyre halogattam a megállást. Először a domb tetejére akartam felérni, bízva abban hogy onnan aszfaltos lesz az út. De nem így lett, a zötyögés folytatódott lefelé. Ezután a tározó partját akartam elérni, ahol ismét "bosszantó" hullámvasutazás kezdődött a tározó partján fel-le vezetett úton. Ezután árnyékos, "háttámasztós" helyre vártam. Végül ilyen helyett egy árnyékos árokparton tápoltam és szusszantam, de későn és rövidet. Jobb lett volna a tározó partján enni, utána fürödni egyet, jót pihenni. Idővel amúgy is jól álltam, délután 3 óra volt, és már csak 50 km táv és 200m emelkedés volt hátra. Sajnos nem így tettem, a rövid pihenés után áthajtottam Erdőszentgyörgyön, és felkapaszkodtam a Nyárádszereda feletti hágóra.

A Havadon és Nyárádszentsimonon átvezető út remek burkolatú és forgalom nélküli. A hágónál egy rövid szakaszon erdőben vezet az út. Sajnos ekkorra már fáradtnak éreztem magam, étvágyam sem volt, az út szépségét is kevéssé vettem észre. Ráadásul a hangom is elment, a fáradtság mellett talán az egész napi nagy meleg miatt is. Viszont innen már nem volt kapaszkodó, csak gurulni vagy szintben menni kellett. Ákosfalváig remek volt az út, és forgalom nélküli. Sajnos Ákosfalva és Dózsa György között az E60 as helyett a kis faluk közti utat használja az Erdélybe irányuló forgalom Marosvásárhely kikerülésére. A rettentő sok kamion miatt az utolsó 10 kilométer kimondottan kellemetlen volt.

Teremiújfaluban némi kérdezősködés után megtaláltam a református parókiát. Zolcsi még nem ért haza (aznap jött haza Kaposvárról ahol a fúvósegyüttesével volt vendégségben). Zsuzsa asszony fogadott nagyon szívélyesen. Egy kis beszélgetés után engedélyt kértem (és kaptam) némi szunyókálásra amíg a házigazda hazaér.

A pihenéssel visszatért a hangom és az étvágyam is. Remek vacsorát kaptunk (gombapörkölt), Megismerkedtem Zolcsi kislányával Saroltával, aki megtanított arra, hogyan kell a kártyáival játszani, gyorsan elmagyarázta a világ működését képeskönyve alapján, és kikérdezett engem a saját családomról. Később egy gyöngyöt, egy saját készítésű hűtőmágnest és egy rajzot is átadott, hogy vigyem el kislányomnak, Jankának.

Vacsora után szereltünk egy kicsit Zolcsi bicaján (nyeregcsere) és kitaláltuk, hogy milyen pumpát, adaptert és egyéb szerszámokat cipeljünk négy napig magunkkal.

Nem sokkal éjfél előtt tértünk nyugovóra.

188 km táv, 1110 m szintemelkedés

Kedd: Teremiújfalu - Marosvásárhely - Oroszfája - Lehince - Figa

Finom reggelit kaptunk, véglegesítettük Zolcsi felszerelését és 7 körül nekiindultunk. A Dózsa György falu és Ungheni közötti utacska a "Marosvásárhelyi elkerülő út" része, aminek kellemetlen forgalmát előző nap már megtapasztaltam. A kellemetlenséget növeli, hogy a hatalmas forgalmat (kamionok) egy nem ilyen terhelésre tervezett útra -- keskeny padka, felhullámosodott aszfalt -- hagyják özönleni. Marosvásárhelyre mentünkben ennek egy részét ki tudtuk kerülni mezei úton. Közben a Nyárádmenti kisvasútról beszélgettünk, aminek töltését kereszteztük is (http://nyarad.ro/hirek/718-ujraindulhat-a-nyaradmenti-kisvonat).

Marosvásárhelyen a nagy boltok még zárva voltak, így a városból kifelé menet egy kisebb zöldségesnél töltöttük fel a készleteinket. Az út lassanként emelkedni kezdett, és kiderült, hogy Zolcsi váltója nem tudja a hegymenetet. Próbálkoztam a finombeállítóval a láncfeszítőnél és a lánckeréknél is, de nem igazán sikerült. Ha mentek a hegymeneti fokozatok, akkor leesett a nagytányérról a lánc, ha nem esett le a nagytányérről, akkor nem tudta a hegymenetet. Végül beállítottuk a helyzetnek megfelelően, azaz "hegymenet" módra, hogy majd átállítjuk "lejtő" módra, ha úgy szükséges.

"Raciu" határában zápor kapott el minket, így a falu szélén behúzódtunk egy benzinkútra, és pihenésre, evés-ivásra hasznosítottuk az időt. A zápor hamarosan csendesedett s mi begurultunk a faluba. Továbbra is lógott az eső lába, ezért vettünk sittes zsákot a csomagok eső elleni védelmére egy gazda boltban. Nagyon megérte, ettől kezdve a túra végéig remek időnk volt!

"Raciu"-ban szemügyre vettük a mezőségi kisvasút itt állomásozó nosztalgia gőzmozdonyát és kocsijait, majd a minimális forgalmú 173-as úton folytattuk. Maros és Beszterce megye határán az út murvásra változott, de elfogadható minőségű maradt. Néhány kilométer után, "Milas" falutól viszont frissen aszfaltozott úton tekerhettünk. Oroszfáján rövid nyomozás után Zolcsi megtalálta a festői környezetben álló református templom gondnokát, aki szívélyesen kalauzolt minket és elmesélte a templom történetét.

Ezután rövid de keményen emelkedő mezei utakon verekedtük át magunkat "Brateni" -be, a 151 es útra. A horgásztó partján lévő vendéglőben megpihentünk, ettünk ittunk.

Sört is árultak.

A szieszta után, kellemes délutáni napsütésben, a forgalom nélküli, szinte már unalmasan jó 151 es úton suhantunk Lehince felé. Árokalján kitérőt tettünk a dendrológiai parkba.

A park és kastély megtekintése után folytattuk a "szinte már unalmasan jó" 151 esen. E napra a célunk a Figa-i fürdő elérése volt, amiről Zolcsi csodákat mesélt. Hogy a forgalmas -- és némi kerülőt jelentő -- E58 as utat elkerüljük, az "unalmasan jó" útról az utolsó négy-öt kilométerre letértünk, és a dombokon és "Agrisu" falukon át Figába vezető mezei utat választottuk. A mezei út leágazásánál egy kocsmában frissítettünk. Indulás után egy helyi még utánunk szólt, hogy rossz fele megyünk, nemsokára rájöttünk, hogy igaza lehetett...

Az útacska 40-50 métereket emelkedett és süllyedt, és elég rossz is volt. Végül csak átjutottunk, és sötétedés előtt találtunk szállást is. Gyorsan lepakoltunk, átöltöztünk és elgurultunk a szomszédos strandra. A remek fürdő -- sós, meleg, langyos, hideg vizek -- kárpótolt a fáradalmakért. Fürdés után a szálláson szalonnás rántottát kaptunk uborkával.

Zolcsi -- mint már eddig is mindenütt -- hamar megtalálta a közös hangot házigazdánkkal és annak szomszédjával. Elmesélte honnan jövünk, hová megyünk, megkérdezte volt-e falunap, főznek-e pálinkát itt, s ha igen, miből? A kínálás nem maradt el.

130 km táv, kb. 600 m szintemelkedés

Szerda: Figa - Beclean - Szamosmakód - Telcs - Mózesfalva - Borsa - Borsafüred

Reggel fél nyolc előtt pár perccel indultunk, begurultunk Beclean-ba, ettünk, ittunk, bevásároltunk, majd a Nagy-Szamos (Somesul Mare) völgyében indultunk neki a Radnai Havasoknak. Az első 13 kilométert a folyó bal partján a 172 es úton tettük meg. Egyik faluban megálltunk kávézni és szusszanni. Fél tízkor kereszteztük a Szamost, és a jobb parton, a 17D úton haladtunk tovább északra. A forgalom itt sem volt vészes. Salva-nál kanyarodtunk le a 17C útra, és innen a Szalóca völgyét követtük. Az elágazásnál a kaszás majdnem eljött Zolcsiért. Fiatal legény képében volt, aki a legvalószínűtlenebb pillanatban ugrott ki szerszámával elénk. Éppen ki tudta kerülni! Az út a folyócskát követve lassan de kitartóan emelkedett. Zöld rétek, kaszálók, szénaboglyák díszítették a domboldalakat amik között haladtunk.

Fél tizenegykor értünk Hordóba (Cosbuc). A granicsár fahíd mellett megvettünk s megettünk egy szép görögdinnyét.

Telcs fölött megálltunk ebédelni egy vendéglőben. 16 RON ért (kb 1100 ft) csorba levest, miccset és palacsintát vettem, bőséges adagokat kaptunk. Csakhogy közben egy óra lett, és mi még csak 50 kilométert haladtunk és 500 méter magasságban jártunk a hegyek szoknyáin!

Kedden még "kezes bárány" voltam, jólesett a fárasztó hétfői nap után a lazázás, a sokszori szieszta, pihenő. Ezen a napon viszont úgy tűnt hogy a keddinél is lassabban haladunk. Az idő múlását látva egyre jobban féltem, hogy a túra csak a Radnai havasok "körüljárásából" fog állni és a hegyek felderítéséből nem lesz semmi!

Végül délután háromra értünk a Beszterce és Máramaros megye határán a 800 méter magasan lévő hágóra. Rövid pihenő után leereszkedtünk Sacel-be. Az első kanyarokban Zolcsi hátsó kerekében elpattant egy küllő. Pont hátul, a racsni oldalon. Tartalék küllők voltak nálam, de racsnileszedő nem.

A hátsó fék kilazításával és a szomszédos küllők megpiszkálásával gurulóképes állapotba hoztuk a bicajt és óvatosan folytattuk utunk, bízva abban, hogy Borsa-ban lesz bicikliműhely, vagy autószerelő, aki tud segíteni.

Végül Borsa előtt egy autószerelő javasolt egy helyi ezermestert. Az ezermester tényleg ezermester volt, saját maga épített motorkerékpárt, a mi bajunk sem okozott gondot neki. Racsnileszedője nem volt, vagy ahogy magyarázta, úgyis nehéz levenni egy régóta fenn lévő racsnit. Helyette egy huszárvágással oldotta meg a problémát: a küllő fejét egyik oldalon kicsit lereszelte, hogy a racsni mellett be tudja fűzni. A mester a javításért nem is fogadott el semmit, sőt még ő kínált meg minket. Na vajon mivel?

A végeredmény megfelelő volt, az út hátralévő részében nem volt a kerékkel gond, pedig jöttek még igazán zötyögős részek. Én pedig megjegyeztem, hogy tartalék küllő mellett jó ha van racsnileszedő, vagy eleve reszelt fejű küllő a hátsó kerékhez. Ill. még amire vigyázni érdemes, hogy legyen minden hosszhoz tartalék küllő (első kerék, hátső kerék racsni oldal, hátsó kerék másik oldal). És kis fémfűrészlap, hogy az esetleg még túllógó küllővéget le lehessen vágni.

A szerencsés szerelés után még egy keveset kapaszkodtunk Borsafürdőig. Út közben sóvárogva nézegettem a völgy fölött a Nagy Pietrosz csúcsát... Borsafürdőn Zolcsi hamar jó szállást kerített. Bevásároltunk a helyi éjjel-nappaliban és egy szomszédos hotel éttermében nagyot vacsoráztunk. A lassú haladás miatt aggódva hajtottam álomra fejemet.

110 km táv, kb. 1050 m szintemelkedés

Csütörtök: Borsafüred - Priszlop hágó - Lóhavasi vizesés - gleccsertó - Radnai hágó - Újradna

A szállásunk szomszédjában egy székes sífelvonó volt, ami az üdülőtelep központjából, 1000 méteres magasságból indult és kb. 1400 méter magasságig, a "Lovak vízesése" aljához közelre vitt fel. Lehetett volna biciklit is ráakasztani, bár ez elég kalandos vállalkozásnak tűnt.

Mindenesetre nem tudtuk megpróbálni, mert az operátor hosszas egyezkedés és alkudozás után is mindig csak várt és várt még több és több turistára. Végül negyed tízkor feladtuk és néhány várakozó turistával együtt elindultunk saját erőből megmászni a Priszlopot.

Az 1416 méter magas Priszlop hágóra 1 órakor értünk fel. Csomagunkból hideg ebédet ettünk, Zolcsi pedig társalgásba elegyedett az alpesi menedékház alkalmazottjával (itt is főztek pálinkát). A pihenő alatt eldöntöttük, hogy ha már idáig jöttünk, akkor a délutánt arra szánjuk, hogy bemerészkedjünk a hegyek közé, és megnézzük a Lóhavasi vízesést (Cascada Cailor) és a "Beszterce tavacskát" (Iezerul Bistrica). Kb. 4 kilométert murván haladtunk a vízesés aljához vezető út leágazásáig. Innen a vízesés alja nagyon közel, de jóval alattunk (-150m) volt, szóval a bicajokat eldugtuk egy erdős részen és lesétáltunk.

Fürdés után átgurultunk a gleccsertóhoz, az sem volt túl hideg. A tó partján Borsa-i turistákkal beszélgettünk. Félig komolyan azt számolgattuk, hogy innen akár a gerincen keresztül átverekedhetnénk magunkat Újradnába (Sant), szerencsére nem így tettünk.

Fél ötkor indultunk el a tavacskától. Hamar visszaértünk a Priszlopra, majd aszfalton gurultunk 1000m-magasságig. Itt rákanyarodtunk a murvás, Radnai hágó felé vezető 17D útra. Szép naplementében kapaszkodtunk fel 1270 méterre.

Láttuk az Árpád védvonal maradványait. A hágon egy erdészházban (?) nyaraló családdal Zolcsi beszédbe elegyedett, invitáltak, náluk pihentük ki aznapi utolsó kapaszkodónkat.

Szürkületben indultunk lefele. A murvás úton nem figyeltem és úgy megcsúsztam, hogy le kellett tennem a lábam és a kezem a földre. Sajnos nem volt rajtam se hosszúnadrág, se kesztyű, a köves út meg eléggé felsebezte a tenyerem és a térdem.

Fél tíz körül értünk Újradnára. Zolcsi szuper szállást nyomozott ki, Remek vacsorát kaptunk: petrezselymes krumplit különféle hideg húsokkal, kolbásszal.

80 km táv, kb. 1500 m szintemelkedés

Péntek: Újradna (Sánc) - Beszterce - Sófalva - Monor - Szászrégen - Marosvásárhely - Teremiújfalu

Újradnából elindulva a Nagy-Szamos völgyét követve gurultunk lefele a 17D úton. Óradnán megálltunk a mentőállomáson, ahol kaptam profi kötéseket (tényleg elég jól bírták egész nap).

Kisilván (Ilva Mica) letértünk a 172D re, majd hamarosan egy még kisebb útra, ami dél felé átvág a ??? hegyen. A kis út a hágóig murvás volt, ráadásul nagy teherforgalommal. Néha úgy szállt a por, hogy megálltunk amíg kitisztult.

A hágó után viszont friss aszfalton gurulhattunk a 17-es útra. A 17 es forgalmas, de széles aszfaltos padkán jól tekerhető. Egyre nagyobb hőségben gurultunk, végül Beszterce előtt egy útmenti vendéglőben ebédeltünk.

Besztercén vagy két órát eltöltöttünk azzal, hogy anti tetanuszt adassak be magamnak. Zolcsi segített tolmácsolni, türelmesen várt amíg bejutottunk és megkaptam az oltást, majd elbeszélgetett a doktornővel (azalatt meg én vártam türelmesen). A kórházban nem főztek pálinkát.

Sófalvánál letértünk a főútról a 154 esre. Tanakodtunk, hogy vonattal menjünk-e Monor-tól vagy Szászrégentől Marosvásárhelyig? Zolcsi lemondott a sós fürdőről a haladás kedvéért (én nem is tudtam volna fürödni), és úgy döntöttünk, hogy saját erőből visszük végig a túrát. Hangulatos úton robogtunk hazafelé. Monor-on újabb dinnyeáldozatot követelt a meleg. A 154 es továbbra is szuper, hangulatos, forgalom nélküli aszfaltos út maradt egészen Szászrégenig.

Szászrégen után a főúton hajtottunk Marosvásárhelyig. Egy darabon lett volna jó párhuzamos kis aszfaltút a vasút túloldalán, de elszalasztottuk a lekanyarodást.

Pont sötétedésre értünk be Vásárhelyre. A főtéren szusszantunk, és telefonon megnyugtattuk az otthoniakat, hogy már a szomszédban vagyunk. Kis utcákon, gyártelepek mellett jutottunk majdnem Ungheni-ig. Innen a jól ismert de kellemetlenül forgalmas utacskán tettük meg az utolsó kilométereket Dózsa Györgyig.

173 km táv, kb. 550 m szintemelkedés

Szombat: Teremiújfalu - Ákosfalva - Nyárádszereda - Erdőszentgyörgy - Makfalva - Gagy - Székelykeresztúr - Felsőboldogfalva (Feliceni) - Oklánd - Barót - Bibarcfalva

Szombat reggel búcsút vettem túratársamtól és kedves családjától. Zoli lelkemre kötötte, hogy telefonáljak neki többször, hogy minden OK-e. Kedves feleségemnek ugyanezt már az út elején megígértem, szóval ezen a szombati napon bőven telefonáltam. Természetesen a nyaralás elején vett román vodafone kártyával, amin 30 napra ha jól emlékszem 1000 perc feltöltést adtak.

Erre a napra az volt a célkítűzésem, hogy Bükszádig tekerek, és a hétfőinél jobb erőbeosztással elkerüljem a kellemetlen kifáradást, eléhezést.

Nyárádszeredára 9 körül értem. A főtéren vásár volt, jól bevásároltam hát és jó alaposan betízóraiztam. Utána hamar átértem a dombokon Erdőszentgyörgyre.

Zolcsi javasolt reggel egy alternatív útvonalat a Bözödi tározó-s út helyett, ezt jártam be: Erdőszentgyörgy után a főúton mentem még egy kicsit, és Makkfalvánál tértem le. Az út hamar murvásra váltott, és Szolokmán keresztül Etődig ilyen maradt. Etődtől kitűnö, forgalom nélküli aszfalton mentem Gagyig, onnan pedig a hétfőn már megjárt űtvonalat követtem változatlanul.

Összességében többet mentem murván és többet is kapaszkodtam, mint a hétfői variációval, de legalább ezt az utat is kipróbáltam.

Jó idő és erőbeosztással, megfelelő kajálással ez a szombati nap valóban sokkal kevésbé volt fárasztó, mint a hétfői, pedig ez egy kemény pénteket követett, és összességében Dózsa Györgyről Bibarcfalváig felfelé kapaszkodtam, nem úgy, mint hétfőn, amikor összességében lefelé mentem.

Az egyezség szerint sűrűn telefonáltam kedves feleségemnek, aki Oklándról indultamkor szembe indult velem. Bibarcfalva mellett, az ásványvízpalackozónál találkoztunk össze, itt ért véget a 2013 as túra!

166 km táv, kb. 1000 m szintemelkedés